Harkány, a Fürdőváros
Harkány, Dél-Dunántúl kedvelt gyógyüdülőhelye Pécstől 25 km-re fekszik. A környéken végzett régészeti ásatások során hun, avar és római kori leletekre bukkantak. Az írott források először 1323-ban említik Harkan néven. A név eredete egyrészt a magyar harkály madárnévre, másrészt az ómagyar horka méltóságnévre vezethető vissza. Birtokosai voltak többek között Pál fia György temesvári altábornagy, a Gara-család, majd a siklósi vár mindenkori urai: a Batthyány és a Benyovszki-család. A török hódoltság alatt lakott terület volt. A magyar lakosság mellé a múlt század közepétől kezdve települtek be német, horvát, szerb és szlovák családok.
.jpg)


A településhez 1977-ben csatlakozott Terehegy, aminek a következő névváltozatai voltak: Botteremhelye, Teremhegy. A település hírneve már a határainkon túlra is eljutott, így Közép-Európában jól ismert üdülő- és gyógyfürdőhelyként tartják számon. Említésre méltó a település római katolikus kápolnája (1906), a római katolikus temploma. A két református templom közül az egyik 1802-ben copf stílusban épült gúlasíkos toronnyal. Harkány nemzetközi hírű gyógyfürdője évente több mint egymillió látogatót vonz Baranya déli részére. A népi etimológia szerint a település "Harka" nevét őrzi, aki miatt az ördög nekiállt felszántani a Nagyharsányi-hegyet.
A harkányi víz gyógyító hatását 1823-ban egy napszámos fedezte fel teljesen véletlenül. Árokásás közben azt tapasztalta, hogy a földből feltörő meleg víz ízületi bántalmaira jótékonyan hat. Az első két kutat Zsigmondy Vilmos bányamérnök fúrta 1866-ban ill. 1887-ben. Ezek 62°-70° C hőmérsékletű vizet adtak. Az első medencét 1925-ben nyitották meg. Orvosilag bizonyított, hogy a harkányi víz (és iszap) a reumatikus és csúzos megbetegedések gyógyítására kiválóan alkalmas. Az ivókúra a hurutos panaszok hathatós ellenszere.
.jpg)

Harkányfürdő vize eredményesen alkalmazható csonttörések, baleseti utókezelések, illetve bőrbántalmakkal kapcsolatos panaszok megszűntetésére. A mintegy 60 méter mélyről feltörő kénes, Európában egyedülálló összetételű és gyógyhatású, magas szulfid- és karbonszulfid tartalmú gyógyvízzel, iszappakolás és fürdőzés útján a mozgásszervi megbetegedések minden válfaja kezelhető.
A kedvező gyógyhatás a víz összetételéből következik, ugyanis az 1 liter vízben oldott ionok milligrammban megadott mennyisége a következő:
Nátrium: 170,0 mg - Ammónium: 2,9 mg - Kálcium: 53,4 mg - Magnézium: 13,8 mg
Kálium: 15,0 mg - Kationok összesen: 255,1 mg - Klorid: 112,0 mg
Bromid: 0,23 mg - Jodid: 0,1 mg - Fluorid: 1,2 mg - Hidrogénkarbonát: 537,0 mg
Szulfid: 13 mg - Foszfor: 9,1 mg - Anionok összesen: 667,73 mg
Metabórsav: 7,0 mg - Metakovasav: 51,0 mg - Szabad kénsav: 131,0 mg
Harkányi gyógyfürdőkezelések javallatai és ellenjavallatai:
Javallatai: mozgásszervi megbetegedések, baleset és orthopaediai műtétek utáni állapotok, bőrgyógyászati megbetegedések (pl.: psoriasis), nőgyógyászati megbetegedések (pl.: krónikus kismedencei gyulladás), osteoporosis, neurológiai betegségek következtében kialakult állapotok (pl.: végtagbénulás)
Ellenjavallatai: terhesség, szívelégtelenség, gyógyszerekkel nem befolyásolható magas vérnyomás, vese és májelégtelenség, rosszindulatú daganatos megbetegedés, eszméletzavarral járó görcsös állapot (pl.: epilepszia), lázas állapot, heveny gyulladás



Harkány azonban nemcsak a betegeket várja, hanem mindazokat, akik szabadságukat strandközelben szeretnék tölteni. A fürdő kb. 13 hektáros parkosított területén fogadja vendégeit. Két gyógymedencéjén kívül sportmedencével, 3 db 30-35 °C strandmedencével, gyermekmedencével várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat.
Hosszabb üdülés esetén egészségügyi okokból ajánlatos egy-egy pihenőnapot a fürdőzésbe iktatni. Ilyenkor utazzunk el a környékre, ismerkedjünk meg érdekes és értékes látnivalóival! Harkányból személyautóval fél óra alatt Pécsre juthatunk.
Programlehetőségek:
Pécs:
Zsolnay Múzeum és Mauzóleum
Amerigo Tot szobrászművész kiállítása
Reneszánsz kőtár
Victor Vasarely múzeum
Bányászati múzeum
Memi Pasa egykori fürdőhelye
Jakováli Hasszán Dzsámi
Minaret
Bazilika (A pécsi Székesegyház, amely az UNESCO világörökségének része)
Siklós:
Vár (Szállodánk vendégei 50%-os kedvezménnyel látogathatják a Siklósi Várat)
Malkocs bej dzsámija
Máriagyűd:
Kegytemplom
Tenkes-hegy
Plébániatemplom
Villány:
Bortúra
Bormúzeum
Szoborpark



